Az Öko-Piac-Tér blog 2009 májusában jött létre, elsősorban a tudatos vásárlás, környezettudatos gondolkodás népszerűsítésére. Témaválasztásban is elsősorban a vásárlási, fogyasztási szokásokra helyezzük a hangsúlyt. Részben az elterjedt, felhalmozó és pazarló életmód kritikája, részben az építő jellegű, kreatív alternatívák felvetése a cél. Nem csak kritizálni szeretnék másokat, bort inni és vizet prédikálni, hanem valóban példát mutatni és értéket teremteni. Megmutatni, hogyan lehet másképp: tippeket, lehetőségeket adni másoknak is a változtatásra!A blog indulása és ötlete a Föld Napján rendezett Öko-teregetéshez köthető, ahol először találkoztam a csere-börze, vagy re-ruha fogalmával ilyen kontextusban. A többi téma már jött magától. Sokan ennek kapcsán találtak, találnak meg, másokat a Kulturális Kreatív mozgalom érdekel, sokan az életmód és egyéb tippekre kattannak rá.
Az indulás után nem sokkal feltolult rengeteg emlék és régi ötlet is, ami eddig nem kaphatott elég nyilvánosságot vagy egyszerűen csak a magam szórakoztatására létezett. A témaválasztáshoz ezek mind-mind újabb adalékot szolgáltattak. Ezen kívül persze az elmúlt években nagyon sok tapasztalatot szereztem saját életemben is, és másoktól is rengeteg ötletet kaptam. Bár tényleges szerkesztői munkát csupán egy ember végzett 2009-ben, a blog témáit egy kisebb közösség sugallja, illetve gyakran maga az élet. Ezért köszönet mindenkinek, aki hozzáteszi a gondolatait és inspirál a további munkára. Felsorolni mindazt, aki ebben az évben segített, hosszú oldalakat tenne ki, és nem szeretném azt se kockáztatni, hogy valakit kihagyjak, ezért legjobb, ha egyszerűen Mindenkinek megköszönöm a segítséget!
Cikkeinkkel elgondolkodtatni, felébreszteni szeretnénk másokat, és közös gondolkodásra, tettekre inspirálni, ráébreszteni az embereket arra: rajtunk múlik, hogyan élünk tovább. A mi felelősségünk is, hogyan alakul saját és társadalmunk jövője. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel és nem nézhetjük tétlenül, közömbösen ahogyan mások önmagukat és környezetü(n)ket rombolják. Szeretnénk egy kreatív vezérfonalat adni mások kezébe.
Alkotások, programok ajánlóival olyan művekre, alkalmakra hívjuk fel a figyelmet, melyekből tanulhatunk, ötleteket meríthetünk, feltöltődhetünk, melyek tartalmas kikapcsolódást nyújtanak, vagy egyszerűen csak megérintettek valamilyen oknál fogva. A blog egyik célja, hogy tartalmas és kreatív szórakozási lehetőséget nyújtson a látogatóknak.
2010-ben már egységesebb koncepcióra törekszünk: az év vezérfonala a Re-Design lesz, ráerősítve ezzel az eredeti ötletadó témára. Természetesen korábbi életmód témákat is folytatunk. Érintőlegesen reform-gazdasági és lélektani témákat is feszegetünk. Olyan újdonságokról vagy kevésbé közismert, vagy kissé elnyomott, már szinte kényelemből tagadott nézetekre is igyekszünk fókuszálni, melyek a mai napig kevésbé elfogadottak, akár sokak számára megdöbbentőek, nemegyszer sokkolóak is lehetnek. Elképesztő találmányokat, elképzeléseket és ötleteket is publikálunk, amennyiben véleményünk szerint a világ, a környezet javítására alkalmasak. Ezekkel szembesülni esetenként megrázó is lehet és az olvasónak talán egy életre megváltozik az elképzelése a világról… A vélemények, megjegyzések esetenként provokatívak lehetnek, vagy akár felháborítóak, de ezt felvállaljuk!
Ajánljuk ezt a blogot, ha eleged van a borongós, búskomor hétköznapokból, a hétköznapi politikából, és abból, hogy mindenki a válság felett károg, de sokan nem tesznek semmit, hogy változtatassanak. Mi sem tesszük meg senki helyett, csak ötleteket adunk, és a magunkét hozzátesszük, a többi a te kezedben van!
Ha szeretnél pozitívabb, szebb, örömtelibb és egészségesebb, élhetőbb mát és holnapot teremteni magadnak testi-lelki-szellemi szinten.
Ha szereted a kreatív ötleteket, a tartalmas szórakozást, változtatni akarsz az életeden és közben megóvni a környezetedet.
Ha hiszel abban, hogy te is tehetsz valamit, és túl akarsz lépni a zsigerbeszéden és a régi programokon!
Megtettük az első lépést, a többi a MI kezünkben van!
Várjuk az értékes hozzászólásokat és ötleteket, hiszen egy blog akkor igazán érdekes, ha mások is hozzáteszik, amit tudnak! Ha van ötleted, témajavaslatod, vagy te is írnál, ne késlekedj!
Figyelem! A blog alkalmas mások korábbi világképének megzavarására! Mi előre szóltunk!
'stratégia' kategória archívuma.
Öko-piac-tér
2010. március. 25. in energiamegtakarítás, környzetevédelem, életminőség, stratégiaéskreativitás. 0 HozzászólásMit kezdhetsz napi 4 óra tévézéssel?
2009. december. 15. in életminőség, stratégia, célkitűzés, olvasás, személyiségfejlesztéséstanulás. 8 HozzászólásMinden cselekedetünkkel hatással vagyunk a jövőnkre. Bármit is csinálsz éppen az kihatással lesz arra, hogy mit tapasztalsz majd meg később. Ha naponta négy órát tévét nézel annak vajon milyen következményei lesznek?
Vetítsd ki a gondolataidat két hónapra előre. Kérdezd meg magadtól: Hol fogok tartani két hónap múlva, ha naponta négy órát tévézek? A tévé nézés, hacsak nem tanulási szándékkal tesszük, teljesen időpocsékolás. Ez két hónap időtartam alatt közel 240 óra megy el időpocsékolásra. 240 óra! Ha nem tetszik az eredmény, akkor kérdezd meg magadtól: Hogyan használhatnám ki a legjobban ezt a kétszáznegyven órát? Ennyi idő alatt azért lehet bőven mit tenni úgy látom. Meg lehet írni egy 120 oldalas könyvet. Hacsak naponta 4 órát szánsz rá tévénézés helyett, akkor 2 oldal simán meg van 4 óra alatt. Idegen nyelvet is tanulhatsz naponta, 4 óra alatt legalább 10 új szót tanulhatsz meg, két hónap alatt pedig 600 új szót. Egy nyelv hétköznapi szókincse körülbelül két-háromezer szó.
Az idő mindig telik, akár hasznos dolgot csinálsz akár nem. Miért nem használod ki?
Főleg akkor, ha vannak nagyszabású céljaid, és valahogyan “soha nincs időd” neki fogni.A megoldás egyszerű:
Szépen fokozatosan kezd el! Ne akarj azonnali eredményt, mert csalódni fogsz! Légy türelmes és használd ki az idődet. Nem kel túlzásokba esni, vagy mohónak lenni. Tűzz ki egy távolabbi határidőt amire szeretnéd elérni a célod, és kezdj neki dolgozni most amikor még ráérsz. Fokozatosan majd észre fogod venni, hogy egyszer csak elérted a célod, ahelyett, hogy kapkodtál volna, ez belső nyugalmat és önbizalmat fog neked nyújtani.Ne feledd: Minden fontos, minden számít! A világban minden apró mozaikokból áll össze. Apró részletek nélkül nem létezik a teljes egész sem.
Ha szeretnél még hasonló motivációs írásokat, akkor látogasd meg Sipos Márton blogját!
Jó szívvel ajánlom!
500.000 Ft-nyi megtakarítás a Népkerti Vigadónál Miskolcon!
2009. december. 1. in energiamegtakarítás, környzetevédelem, válság, stratégiaésgázmegtakarítás. 6 HozzászólásFélmillió forintnyi megtakarítást eredményezett egy 15.000 Ft-os beruházás 1 év alatt!
Köszönet az anyagért Ronyecné Évinek és Zólyomi Sándornak, akik sokat segítettek benne, hogy ez az anyag ide is kikerüljön!
Te meddig fizetsz még több gázszámlát?
Részletek itt >>>
Jelszó: booster
Bioetanollal a magyar mezőgazdaságért?
2009. november. 21. in Tudatos Háztartás, energiamegtakarítás, környzetevédelemésstratégia. 5 HozzászólásA napokban figyeltem fel a benzinkúton az E85-el jelölt üzemanyagra, eddig elkerülte a figyelmem, de most úgy döntöttem, hogy kipróbálom és beszereltetek az autómba egy átalakító készüléket… Az interneten fellelhető tapasztalatok alapján az 5 és 20 százalék közötti fogyasztásnövekedést és a bioetanol árát figyelembe véve olcsóbb lesz az autóm üzemeltetése - de ha még ugyanannyiba is kerülne akkor is környezetbarátabb módon tudom használni!Néhány videó amit szeretnék Neked is a figyelmedbe ajánlani:
Neked van már erről valami tapasztalatod?
Hamarosan a miskolci Népkerti Vigadó Turbo Boosteres gázmegtakarításának történetével fogok jelentkezni, érdemes lesz figyelni az email fiókodat!
![]()
Az előző bejegyzés sokatokat megmozgatott, sok levelet is kaptam a témával kapcsolatban, az ajándékot viszont csak a blogban hozzászólok között sorsoltam ki!
A nyertes tehát: Mindenki
Mindenki akinek volt bátorsága leírni a gondolatait és megosztani másokkal, Ti vagytok azok, akik szembe mertek nézni Önmagatokkal… Érdemes elolvasni a hozzászólásokat, sokat tanulhatunk mások meglátásaiból, Nekem is nagyon hasznos volt látni, hogy mi van az emberek fejében… mik azok a korlátok amik befolyásolják a mindennapjainkat!
Na, de azért kell egy nyertes, mert a játék az játék!
A 4000 Ft értékű ajándékcsomagot nyerte:
Cziky Pál - Szekszárd
Gratulálunk Neked, és kérlek a postázási címedet küldd el nekem privát emailben, hogy el tudjam küldeni az ajándékod!
És itt egy ajándék mindenkinek, amit egy tanfolyamon hallottam a hétvégén:
A Gödör
1. fejezet
Sétálok végig az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Beleesem.
Elveszett vagyok… remény nélküli.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.
2. fejezet
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok.
De nem az én hibám.
Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.
3. fejezet
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Látom, hogy ott van.
Megint beleesem… ez már szokás.
Nyitva a szemem,
Tudom, hogy hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kikerülök onnan.
4. fejezet
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Kikerülöm.
5. fejezet
Egy másik utcán sétálok.
Mik azok a tényezők amik meggátolnak, hogy Te is sikeres legyél?
2009. február. 13. in életminőség, stratégiaéscélkitűzés. 33 HozzászólásBiztos találkoztál már olyan emberekkel, akikkel ha leállsz beszélgetni, akkor mindig csak panaszkodnak és úgy érzik náluk nincs szerencsétlenebb sorsú ember… Ezek az emberek 100%-ig meg vannak győződve róla, hogy a körülmények de legfőképp mindig MÁS tehet a kialakult helyzetről…Amikor ilyeneket hallok és sokszor kíváncsi vagyok a MIÉRT-re!Persze ez nem egyszerű, hiszen az ember a legritkább esetben őszinte csak magával. Sokszor kellemetlen ŐSZINTÉN szembe nézni a tényekkel és elismerni elsősorban saját magunknak, hogy a kialakult helyzetünket mi teremtettük meg!Kérlek írd meg,
1. Téged mi tart vissza attól, hogy megvalósítsd Önmagad?
2. Mik azok a célok amiért naponta dolgozol?
3. Milyen eszközt használsz arra, hogy az életed folyamatosan jobb legyen?Azok között, akik megosztják Velünk gondolataikat itt a blogban hozzászólásként,
egy 4.000 Ft értékű csomagot sorsolunk ki, amelynek használatával már másnap pénzt takaríthatsz meg!Sorsolás 2009.02.17 du. 14 órakor lesz!*
*A nyertes nevével jelentkezek majd itt a blogban

Minden cselekedetünkkel hatással vagyunk a jövőnkre. Bármit is csinálsz éppen az kihatással lesz arra, hogy mit tapasztalsz majd meg később. Ha naponta négy órát tévét nézel annak vajon milyen következményei lesznek?


